
Blikk
Sport
Kislányának adja a LEGO-trófeát a 15 év után első dobogós helyezését ünneplő Nico Hülkenberg
Turcsik Norbert
2025. július 7. 19:10
Nico Hülkenberg hosszú és küzdelmes Forma–1-es pályafutása során a 239. futamán állhatott először dobogóra a múlt hétvégi Brit Nagydíjon. Az esőáztatta silverstone-i aszfaltcsíkon a Sauber 37 esztendős német pilótája 15 éves átkot tört meg, amivel ő lett a sportág történetének legidősebb első dobogósa. Teljesítménye azért is nagy bravúr, mert a legutóbb 13 éve első háromban végző Sauberrel a 19. helyről rajtolva ért oda a harmadik helyre.
MI összefoglaló
"Nico Hülkenberg 15 év és 239 futam után először állhatott dobogóra a Forma–1-ben a Brit Nagydíjon, ahol a 19. helyről indulva a harmadik lett. A Sauber csapatával érte el a történelmi eredményt, amely a sportág legidősebb első dobogós helyezése is egyben. Pályafutása során többször közel volt ehhez az eredményhez, de csak most sikerült áttörnie ezt az akadályt. A versenyen a csapat gumitaktikája és kitartása is fontos szerepet játszott, a végén még Lewis Hamiltonnal is versenyzett és megőrizte előnyét. A paddockban nagy öröm és elismerés fogadta ezt a sikert, még rivális csapatoktól is érkeztek gratulációk. Hülkenberg LEGO-trófeáját a kislányának szánja."
Hangulat:
Pozitív (92%)
Érzelmi töltet:
öröm