
Blikk
Sport
Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Liverpoolban, Schäfer kiszorul a Union Berlinből?
Turcsik Norbert
2025. augusztus 23. 10:33
A hétvégén már az összes topligás labdarúgó-bajnokságban rendeznek mérkőzéseket a hazai pontvadászaton kívül. Az olaszban és a németben most kerül sor az első fordulóra. Szokásunkhoz híven összeszedtük a legérdekesebbnek tűnő összecsapásokat, amiket a tévénézők otthon is tudnak követni. Magyar szempontból a hétfői nap tartogat izgalmakat, hiszen Szoboszlai Dominik akár egy teljesen új szerepkörben tűnhet fel a Liverpoolban.
MI összefoglaló
"A hétvégi európai bajnokságok nyitófordulóit és néhány kiemelt mérkőzést ismertetik, külön hangsúlyt fektetve a magyar vonatkozásokra. Szoboszlai Dominiknek a Liverpoolban akár jobbhátvédként is lehet szerepe Frimpong sérülése miatt, míg Schäfer András helyzete a Union Berlinben bizonytalan, miután a klub a 13. helyen zárt. Emellett rövid előzetesek olvashatók többek között a Manchester City–Tottenham, Juventus–Parma és Barcelona–Levante mérkőzésekről, valamint a Real Madrid nyitóköréről."
Hangulat:
Semleges (57%)
Érzelmi töltet:
izgalom