
Népszava
Ellőtték
Népszava
2025. augusztus 22. 06:00
Elég lett volna annyit fellőni az égre, hogy „Viktor jó, Péter rossz” – az emojikhoz szoktatott közönség biztosabban megérti, és nem kerül ennyibe. 3 milliárd – ennél a világon csak két tűzijáték volt drágább. 2009-ben Abu Dhabi ünnepelte az Emirátusok születésnapját egy 6,7 milliárdos, 55 percig tartó fényshow-val, 2015-ben pedig a kuwaiti alkotmány 50. évfordulóját celebrálták 5 milliárdból, 77 ezer rakéta fellövésével. Ezek után már a szerdai budapesti parádé következik, amelynek az ára mellett a kisstílűsége is világraszóló volt. Persze, mit várjunk azoktól, akik a korábbi uralkodásuk idején, 2000-ben egy hamburgerlánc elfekvő készletéből megvásárolt, majd a nemzetnek sokszoros áron kiszámlázott pattogó-fénylő hamburger- és sörreklámokkal akarták örökre emlékezetessé tenni az ezredfordulót – így jelenhetett meg a jeles napon a Duna fölött egy óriási húspogácsa, valamint egy amerikai sörmárka vörös csillagja. (Akkor hangzott el a magyar közélet egyik legócskább mondata – pedig ebben is kifejezetten erős a mezőny -: „Karácsonyestén a nagymamától sem illik megkérdezni, hogy mennyibe került a bejgli”. Tényleg nem, de egyikünk nagymamája sem szakosodott az övéi lehúzására, amit az Orbán-kormányokról sajnos nem lehet elmondani.)