Az allergia az immunrendszer túlzott reakciója olyan anyagokra, amelyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanának ki a szervezet részéről.Ilyen allergén az együttműködés hiánya, a bizalom gyengülése. Az együttműködés egyenlő lett a szövetkezettel, szövetkezéssel, és annyira szitokszóvá vált, hogy ma már mintha törlődött volna a hazai agrárszókincsből. Pedig tetszik vagy nem, másképpen nem fog menni. Ma az eredményes piaci megjelenéshez erő, összefogás kell, és nem szétforgácsolt kínálatok sokasága. Brand, név, minőség. Csak így lehet eredményesen piacra jutási, juttatási tevékenységet folytatni, amit egyébként marketingnek is hívnak.
"A hazai mezőgazdaságban az elmúlt három és fél évtizedben jelentős együttműködési hiány, bizalmatlanság és hatékony integráció nélkül zajlott a termelés. Az ágazat versenyképessége és hozzáadott értéke alacsony, részben a korszerűtlen termelési struktúra, a támogatási rendszer átláthatatlansága és a privatizáció következményei miatt. Fontos problémák többek között a vízgazdálkodás elmaradottsága, a hús-, cukor- és növényolajipar hanyatlása, valamint a környezetkárosítás és az éghajlatváltozás negatív hatásai. Az új technológiák alkalmazása elengedhetetlen, ugyanakkor a szakmai és intézményi együttműködés hiánya továbbra is gátolja a fejlődést. A jelenlegi helyzetben sürgető a konkrét, megvalósítható és átlátható agrárpolitikai intézkedések meghozatala a fenntarthatóság és versenyképesség érdekében."