Zámbó Tamás: A mester intenciói

– Na – csap az öreg az asztalra, miután a bemutatkozást követően leültetett a konyhában –, Balázs, ugye? Figyelj, én szívesen beavatlak sok mindenbe, mert a Karcsival egy rahedli eseményt nyomtunk le együtt, igazi művész volt, sajnálom, hogy így… szóval, hogy a betegsége már nem engedi. Ha nem ő protezsál, nem is beszélgetnénk.– Hát, csodákra nem lehet számítani – mondom –, de most egy kicsit jobban van.Egy mély sóhajtás, némi nehéz csönd után újra belekezd, pörög a nyelve:– Szinte mindent tudott a nagybátyád, bármit kértek, tánczenét, diszkót, népdalt, lakodalmast, de az újabbakat is: hogy is van… most múlik csendesen, vagy pontosan, meg a kezdjetek el élni kezdetűt is kurvára szerették a fiatalok. Ahogy a Demjén-számokat énekelte! Esküszöm, néha jobb volt, mint maga a Rózsi! Szerelemvonatozni, azt mindig muszáj a vége felé. Figyelj, egy feltételem van, Balázs. Itt, a megyében nem vállalhatsz rendezvényt, mert az idén nyugdíjba megyek, és még kell egy kis kiegészítés, úgyhogy havi egy-két lagzit bevállalok, már ha hívnak.Bólogat, amint elmondom, hogy veszprémi vagyok, és azon a környéken tervezem a vállalásokat, de előbb még hirdetnem kell magamat.– Az jó, ha másik megyében laksz. És eddig mit csináltál, fiam, úgy értem, hogy volt valami ehhez hasonló?Kicsit szégyenkezve mondom, el is kerekedik a szeme, amint meghallja, hogy régebben szavalóversenyek, egy ideig temetési búcsúztatás, és egyébként magyartanár a végzettségem, meg verseket írok.– Hinnye! – krákog egyet, aztán újra lendületbe jön –, az azért más műfaj. Értem, akkor te is munka mellett. De tényleg, magyartanár vagy?– Voltam, de öt éve taxizni kezdtem.– Aha! Az valóban jobb, már pénzben, meg ott is zajlik az élet, mint a lagziiparban.Zajlik bizony. Erről meg én tudnék mesélni. Nem kezdem el, hogy éppen most szálltam ki, mert csömöröm lett a kollégák szemétkedéseitől. De megélni, a hitelt fizetni meg muszáj, a feleségem pedagógusi fizetése ehhez kevés. Karcsi bátyám ajánlotta, hogy megpróbálhatnám a vőfélységet, elég jó pénz volt benne. Félek, úgy már nem, ahogy pár éve, de ha tudnék újítani rajta, talán.– Mert ez már ipar. Mi, akik a tradíciókat követjük, lassan kihalunk, mint azok a… na, nagy dög… mindenféle szauruszok. Esküvőszervezők, ceremóniamesterek, meg didzsék, ezek vannak már inkább. Szűkül a piac, nem biztos, hogy a legjobbkor vágsz bele. A versírásra itt amúgy nem nagyon lesz szükség… illetve, azért lehet előny, fabrikálhatsz magad is rigmusokat. Csak tudod, itt az a lényeg, hogy egyszerű legyen, és főleg humoros, meg időnként pajzán. De… – emeli fel a mutatóujját – …annak a mértékét tudni kell! Akkor nagyon szeretik, főleg, ahogy a maligánfok emelkedik.Én is így gondolom, bár amit eddig tapasztaltam… de nekem vannak elképzeléseim, és a hagyományokból azért sok minden megtartanék.– És még egy tanácsomat vésd a fejedbe: nekünk mindig józannak kell maradni! Volt nekem ebből bajom, megtanultam. Hóó, itatni akarják az embert, minél jobb vagy, annál inkább. De ellen kell állni. Egyszer-kétszer elbaszod, aztán a híre gyorsan elterjed, mint fing a gatyában. Nálam is el kellett telnie egy időnek, amíg visszaküzdöttem magam. Jó, ez régen elmúlt. Az volt a vég, amikor a menyasszonytánc előtt már összevissza hablatyoltam akadozó nyelvvel, oda is jött az egyik örömapa, hogy menjek pihenni, de rögvest, mert lepofoz. Nem is volt pofám elkérni a pénzem.Megnyugtatom, hogy ilyen nálam szóba sem jöhet.– A Karcsi kért, hogy adhatnék néhány bevált szöveget, de… – szigorúvá válik az arca – a versikéket, amiket én el szoktam mondani, ahogy megvan annak a menete, hogy mikor mit, azokat nem adhatom ki neked, remélem, megérted, hosszú ideig gyűjtögettem, farigcsáltam én is.– Megértem – bólogatok, erre megenyhül a tekintete, még inkább felvillanyozódik. Azzal meg nem akarom elvenni a kedvét, hogy azért én másképp képzelem, mint ők.– Többfajta szövegem is van, próbálom mindig a vendégekhez igazítani, azt az ember hamar fel tudja mérni, hogy milyen a közönség, mármint a vendégsereg. Neked elmondok egypárat, de ne írd, csak hallgasd, aztán próbálj valami ilyesmiket, vagy hát, ha költő vagy, akár jobbat. Például a húsleves előtt, ez… – fennhangon el­skandál pár cirádás strófát.Na, Jézusmáriám! De nagyon is tanulságos volt. Így én biztosan nem.– Jó, mi? – néz rám olyan várakozással, hogy természetesen csak dicsérni lehet, a felmutatott hüvelykujjammal és ciccegéssel jelzem, hogy na, ez aztán… A többit megtartom magamnak.– Még a keresztapámtól hallottam, meg hát van benne saját munka is. Tudnál valami hasonlót? – kérdezi váratlanul. – Itt van papír, ceruza – veszi elő az asztal fiókjából –, elszívok addig egy bagót, mert az asszony nem tűri, hogy itt benn rágyújtsak. Csak úgy kíváncsi lennék, van-e valami affinitásod ehhez a mesterséghez.Kimegy az udvarra, megpróbálok valamit megfogalmazni, közelítve az elvárt stílushoz és mondandóhoz. Hamar visszajön, nyolc sorig jutok.Fejét a tenyerébe támasztva mondja, hogy hallgatlak. Felolvasom, igyekszem hangsúlyozni a metrumot.– Hmm… Hát, biztosan jó verseket írhatsz, de ez egy kicsit magas lesz, tudod, a lakodalmi népség, az kevésbé kiművelt, mindegy is, hogy falu vagy város… azért a rímeidből kihallom a tálentumot. Én esztergáltam, amíg be nem jöttek az ilyen számítógépes francok, azóta biztonsági őr vagyok, most egy élelmiszer-áruházban.Föláll, elővesz a kredencből egy félig telt borosüveget és két poharat. Elhárítom azzal, hogy vezetek, így csak magának tölt, majd visszaül, és folytatja:– De jó meló az is, mert a szombatjaimat lehet úgy alakítani, hogy tudjak menni. Pár hónap múlva meg jön a nyuggerség. Ami a lényeg, több poént, Balázs, egyszerűbb szöveget, hadd röhögjenek a vendégek, különben leül egy idő után a lagzi. Ha előtte begyűjtesz néhány történetet az ifjú párról, és azt viccesen beleszövöd, na, azt imádják. Emlékszem egy erősen duci, kis szőke menyasszonyra, aki pityeregve köszönte meg a végén, hogy ennyi szépet, jót mondtam el az ő szerelmük igaz történetéről.– És Lajos bátyám mindig az igazat mondja?– No, mindenben azért nem kell szolgaian ragaszkodni a valósághoz, kicsit ki lehet színezni, csak túlzásokba sem szabad esni. Ha mondjuk harminc évvel idősebb a vőlegény, ne fesd le egy fia­tal hercegnek, inkább az élettapasztalat és a bölcsesség fontosságát dicsérd. Ha csúnyácska a menyasszony, jézusom, időnként milyen rútakat láttam, ámbátor a vőlegények között is volt sok ijesztő szerzet, inkább a lelki szépségeiről, belső értékeiről beszélj! Ha meg se kívül, se belül nincs mit méltatni, akkor jönnek a nagy felmagasztalások! Mégiscsak a közt szolgáljuk, ott meg így dukál, nem? Mutatok valamit – áll föl hirtelen, besiet az egyik szobába, és hamarosan egy könyvvel meg egy kartonlappal tér vissza.– Ezüst fokozat! – teszi elém büszkén az oklevelet. – Itt volt nem messze ez a vőfélytalálkozó, jöttek a fél országból. Az a népi tudós ember volt a zsűri elnöke, aki ezt a könyvet írta – adja a kezembe –, látod, dedikálta is. Tudod, mit? Oda is adom neked, majd visszaküldöd. Ez a tudós mókus nagyon szépen bemutatja ennek a szakmának a történetét, hagyományait, és vannak benne jó kis szövegek is, magam is használok belőle párat.Nagy lendülettel nyílik az ajtó, egy terebélyes asszony lép be, meglepődik, amikor meglát. Szigorúan néz ránk. Az öreg gyorsan elmagyarázza, hogy ki vagyok, miért jöttem. Az asszony kötelességszerűen üdvözöl, de a tekintete nemigen enyhül.– Ez mind szép, de az ólat kitakarítottad-e, Lajos?Az öreg kissé megszeppenve mondja, hogy éppen indult volna, amikor…– Gondolhattam… vigyázzon vele, fiatalember, mert lyukat fog beszélni a hasába! Az esküvők, a bohóckodás, az megy! De aztán holnap el ne felejtsd nekem! – hangzik a parancs, és magunkra hagy bennünket. Kezdem érteni, hogy az öreg miért szeret hétvégeken távol lenni.– Asszonyok! – legyint, amint a felesége mögött becsukódik az ajtó. – Balázs, olyan sztorijaim vannak, szerintem érdemes lenne megírni. Te talán meg is tudnád! Majd egyszer beszéljünk erről. Húú, mik voltak!Noszogatom, hogy előbb a lakodalmi szertartás menetéről, mert haza kell időben érnem. Azt röviden, címszavakban letudja, igyekszem megjegyezni, néha belekérdezek, aztán visszatér a történeteihez. Azt a kérdésemet, hogy mennyit lehet elkérni egy átlagos lagziban, mintha meg sem hallaná.– Egyszer, nyári dög melegben, valami puccos falatka előételeket kínáltak, úgy hozatták. Sátras esküvő volt, a futballpálya mellett, az öltözőben volt két vécé. Pár óra múlva feltűnően elkezdtek odajárni a vendégek. Aztán már sor állt, de sokan nem bírták kivárni, a pálya mellett hánytak, fostak a sötétben. Vagy húszan ettek abból a micsodából, szó szerint, mint a lakodalmas kutya, úgy okádtak – mondja, és csuklik a röhögéstől. – Meg amikor, amint ez szokás, elraboltak egy menyasszonyt… de ezt úgy ám, te – már a térdét csapkodja –, hogy vissza se jött, mert lelépett a vőlegény egyik barátjával. Csak egy SMS-t írt a hoppon maradt néhány órás férjének, hogy mégis inkább a régi szerelmével gondolja. Képzelheted, volt ám kutyapicsázás, a vőlegény pedig bőgve odabaszta a menyasszonyi tortát az ara szülei elé. Fröccsent az, mintha bomba robbant volna.Érzem, hogy el kell köszönnöm, mert így nem lesz soha vége. Megígérem, hogy majd eljövök, és akkor elmondhatja még a többi érdekes történetét. Tényleg, lehetne írni ebből valami érdekeset, nem versben, de nem baj. Megkérdezem, miután felállok az asztaltól, hogy mivel tartozom az oktatásért.– Ugyan már, Balázskám, a Karcsi rokona?! – hárítja el őszintén. – Add át a szívélyes üdvözletemet neki. Illetve, tudod mit? – mondja már az udvaron, lehalkítva a hangját. – Egy hónap múlva lesz az asszony hatvanadik születésnapja, nagy családi összejövetellel. Írhatnál egy szép míves verset, csak úgy valahogy, mint Petőfi, azt mindenki érti… és ha nem veszed zokon, azt mondanám, hogy én írtam neki. Mégis hadd lássák, hogy tudok valamit. Majd a lány­unokámnak lediktálok néhány gondolatot, miket vegyél bele, aztán elküldi neked az interneten. A Karcsi is ott kommendált téged. Tudod, ő kezeli az én levelezésemet, már anélkül nem megy ebben a mai világban. Hogy mennyit lehet elkérni? Azt majd kitapasztalod. Örülök, hogy vannak még, akik éltetni akarják ezt a szakmát! – rázza hosszasan a kezemet, én meg azon gondolkodom, lehetne-e a hagyományt házasítani a rappel? Vagy a slam poetryvel? Ha nem jön be, mehetek vissza taxizni.

Hasonló cikkek