
Origo
Sport
A Pjunyik edzője ezt mondta a győriek elmaradt piros lapjáról
[origo]
2025. augusztus 1. 08:16
Elérte, amit szeretett volna az ETO FC Győr a Pjunyik Jereván elleni, csütörtöki visszavágón. A zöld-fehérek 3-1-re megnyerték a mérkőzést, így 4-3-as összesítéssel továbbjutottak a Konferencia-liga selejtezőjének 3. fordulójába, ahol a svéd AIK Stockholm lesz a magyar csapat ellenfele. De ahelyett, hogy előretekintenénk, még az örmények elleni párharccal is kell foglalkozni, mert a győriek játékosát, Daniel Stefuljt két sárga lapja ellenére nem állították ki a meccs hajrájában, amiért a Pjunyik még akár fellebbezhetne is. A jerevániak edzője, Jegise Melikjan a sajtótájékoztatón megszólalt az esetről.
MI összefoglaló
"Az ETO FC Győr 3-1-es győzelemmel és 4-3-as összesítéssel továbbjutott a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójába az AIK Stockholm ellen. A visszavágón vitát okozott, hogy Daniel Stefulj két sárga lap ellenére nem kapott piros lapot, mert a játékvezető összekeverte a mezszámokat, és egy másik játékost büntetett. A Pjunyik vezetőedzője elismerte a győztes csapat érdemeit, és nem kifogásolta a vereséget, bár a szabálytalanságokért felléptek volna, ha lehetőség nyílik fellebbezésre."
Hangulat:
Pozitív (70%)
Érzelmi töltet:
izgalom