
Portfolio
Kijött a hét egyik legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!
Portfolio
2025. augusztus 5. 16:17
Tegnap meredek felpattanást láthattunk az amerikai tőzsdéken a pénteki leolvadást követően, ez a két nap jól mutatja, hogy vélhetően mi vár ránk a következő hetekben: a korábbi hónapokban látottnál magasabb volatilitásra lehet számítani a piacokon, amíg a várható kamatcsökkentés hatása és a gyenge gazdasági kilátások között lavíroznak a befektetők.Ami a mai napot illeti, a kedvező hangulatú ázsiai kereskedést követően Európában és Amerikában is emelkedést láthatunk, a magyar tőzsdén sincs hiány izgalmakból, hiszen az erős második negyedéves gyorsjelentést követően bár nem láthatunk nagy ugrást az OTP árfolyamában, de így is új történelmi csúcsra került a részvény. Komoly ralit láthatunk viszont a Duna House részvényénél, már több mint 6 százalékkal került feljebb az árfolyam. A vártnál rosszabb lett az amerikai ISM szolgáltatószektori beszerzésimenedzser-indexe, aminek hatására kissé csökkent a lelkesedés az amerikai tőzsdéken, az arany pedig ismét emelkedni kezdett.